Digitális animáció a 2000-es években

Az új évezred első évtizedében az egyik legfontosabb tendencia a digitális animáció (és ezen keresztül úgy általánosságban az animáció) „demokratizálódása” és diverzifikáltabbá válása volt. Az egyre szélesebb körben elérhető, egyre erőteljesebb otthoni számítógépek, valamint az egyre felhasználóbarátabb programok, kezelőfelületek azt eredményezték, hogy megfelelő motivációval és eltökéltséggel bárki, minimális előképzettséggel képes volt akár otthon is animációt előállítani. A folyamatot csak tovább segítette, hogy a digitális tartalmak közt (az úgynevezett új médiában) szabad az átjárás, kép, zene, archív filmfelvétel és animáció mind visszabontható rétegekre, modulokra, numerikus kódokra, így egy felületen belül könnyedén vegyíthetőek. Ez hatalmas szabadságot ad, főként az amatőr alkotóknak, akik így, a szintén ekkoriban igazán elterjedtté váló internetnek köszönhetően, forrásanyagok hatalmas tárházához férnek hozzá, amelyeket könnyedén integrálhatnak saját alkotásaikba. Amellett pedig, hogy az integráció egyszerűbbé válik, az alkotói szabadságot az is növeli, hogy a moduláris szerkezet miatt az alkotások sokkal könnyebben módosíthatóak, könnyebb utólagosan hozzájuk nyúlni, vagy korrigálni valamit.

A demokratizálódás amellett, hogy drasztikusan lecsökkentette a belépési küszöböt az animáció területére, a nagy stúdiók közt is tetten érhető volt.  A Disney elvesztette korábbi kvázi-monopóliumát az egészestés animációs mozifilmek terén, amit főleg a Pixar és a Dreamworks látványos előretörése jelzett, akik ebben az évtizedben egy-két kivételtől eltekintve szinte kizárólag digitális animációs filmeket készítettek, hatalmas sikerrel. A két feltörekvő nagy stúdió mellett pedig megjelentek kisebbek is, akik szintén tudtak sikereket elérni a területen, ma már általában minden hónapra jut egy vagy kettő animációs premier a moziban. Jól jelzi, mennyire nagy fordulat volt ez, hogy ekkor születik meg a Legjobb animációs film Oscar-kategória (2001), ami visszaigazolása annak (az egyébként korábban elinduló folyamatnak), hogy a Disney több évtizednyi dominanciája után most igazi verseny van a területen.

A felpörgő gyártásnak köszönhetően a digitális animáció technológiája is gyors fejlődésnek indul. Míg a ’90-es években és az évtized elején ezek a filmek többnyire inkább élettelen tárgyakkal vagy nem emberi szereplőkkel operáltak (Toy Story – Játékháború, Egy bogár élete, Szörny Rt., nagy részben a Shrek is), viszonylag egyszerű környezetekben, addig az évtized vége felé már nem csak, hogy megszaporodtak az emberi főszereplők a digitális animációban, de már olyan teljesítményekre is képesek voltak az alkotók, mint az élethű ételek a L’ecsó-ban vagy a WALL-E látványos környezeti, atmoszférikus hatásai, porvihartól kezdve a hőségben, napsütésben kifakuló színeken és a forró levegőben megtörő fényen át a világűrben lebegő jégkristályok folyamáig. Fontos demonstrációja volt a fejlődésnek a Final Fantasy mozifilm is, amely ugyan egyes hatásaiban még a ’90-es évek technológiáját tükrözi, de a fotorealisztikushoz közelítő emberi szereplőivel már előrevetítette, mire lehet képes a későbbiekben a digitális animáció.

A digitalizáció kihatott az animációs filmek kifejezési eszközeire is, akár 3D-s, akár klasszikus 2D-s animációról van szó. A számítógép szimulációs lehetőségeinek, valamint a megjelenítésbeli változásoknak köszönhetően a már említett atmoszférikus, hangulati elemek megjelenítése új dimenziókat kapott, mint ahogy a fénykezelés terén is sokkal expresszívebb, élőfilmes lehetőségek nyíltak meg az alkotók előtt konvencionális, közönségfilmes keretek között is. A digitális tér pedig a kamerát is felszabadította, míg a hagyományos, rajzolt animáció nem tette lehetővé, vagy nehezen tűrte a komplexebb kameramozgásokat, addig a digitális térben már sokszor olyasmikre képesek az alkotók, ami esetenként még a legnagyobb költségvetésű blockbusterek számára is elérhetetlen.